1Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
1Prie Babilono upių sėdėjome ir verkėme, atsimindami Sioną.
2A fûzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat,
2Ten ant gluosnių šakų pakabinome savo arfas.
3Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
3Nes mūsų trėmėjai mums liepė giedoti, kurie mus apiplėšė, ragino džiūgauti: “Pagiedokite mums Siono giesmių!”
4Hogyan énekelnõk az Úrnak énekét idegen földön?!
4Kaip giedosime Viešpaties giesmę svetimoje šalyje?
5Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
5Jeigu, Jeruzale, tave užmirščiau, mano dešinė tepamiršta mane!
6Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
6Tepridžiūna prie gomurio mano liežuvis, jei tavęs neatsiminčiau, jeigu tu man brangesnė nebūtum už visus džiaugsmus, Jeruzale!
7Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
7Viešpatie, atsimink Jeruzalės dieną prieš Edomo žmones. Jie sakė: “Griaukite, griaukite ją iki pamatų!”
8Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
8O Babilone, tu naikintojau, laimingas bus, kas tau už mums padarytą skriaudą atmokės!
9Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!
9Laimingas, kas, pagriebęs kūdikius tavo, į kietą uolą sudaužys!