1Az éneklõmesternek, Dávid zsoltára.
1Viešpatie, Tu ištyrei mane ir pažįsti.
2Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirõl érted gondolatomat.
2Tu žinai, kada keliuosi ir kada atsisėdu, Tu supranti mano mintis.
3Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
3Matai, kada vaikštau ir kada ilsiuosi; žinai visus mano kelius.
4Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
4Dar mano liežuvis nepratarė žodžio, Tu, Viešpatie, jau viską žinai.
5Elõl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
5Apglėbęs laikai mane iš priekio ir iš užpakalio, uždėjai ant manęs savo ranką.
6Csodálatos elõttem [e] tudás, magasságos, nem érthetem azt.
6Toks pažinimas man yra labai nuostabus, ne man pasiekti Tavo aukštybes.
7Hová menjek a te lelked elõl és a te orczád elõl hova fussak?
7Kur nuo Tavo dvasios aš pasislėpsiu, kur nuo Tavo veido pabėgsiu?
8Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.
8Jei užkopčiau į dangų, Tu ten. Jei nusileisčiau į pragarą, Tu ten.
9Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
9Jei aušros sparnus pasiėmęs nusileisčiau, kur baigiasi jūros,
10Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
10ir ten Tavo ranka vestų mane ir laikytų Tavo dešinė.
11Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
11Jei sakyčiau: “Tamsa teapdengia mane”, naktis aplinkui mane šviesa pavirstų.
12A sötétség sem borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
12Tamsa nepaslepia nuo Tavęs, Tau net naktį šviesu kaip dieną.
13Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
13Tu mano širdį sukūrei, sutvėrei mane motinos įsčiose.
14Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
14Girsiu Tave, kad taip nuostabiai ir baimę keliančiai esu sukurtas. Kokie nuostabūs yra Tavo darbai, ir mano siela tai gerai žino.
15Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, [mintegy] a föld mélyében.
15Nė vienas kaulas nebuvo paslėptas nuo Tavęs, kai slaptoje buvau padarytas, kai buvau tveriamas žemės gelmėse.
16Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
16Tavo akys matė mane dar negimusį ir Tavo knygoje buvo viskas surašyta: dienos, kurias man skyrei, kai dar nė vienos jų nebuvo.
17És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
17Brangios man yra Tavo mintys, Dieve, nesuskaitoma jų gausybė!
18Számlálgatom õket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
18Jei mėginčiau skaičiuoti, jų būtų daugiau kaip smėlio. Atsibudęs aš tebesu su Tavimi.
19Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tõlem!
19Dieve, Tu tikrai sunaikinsi nedorėlį, kraugeriai, atsitraukite nuo manęs!
20A kik gonoszul szólnak felõled, [és nevedet] hiába veszik fel, a te ellenségeid.
20Jie nedorai apie Tave kalba, Tavo vardą piktam jie naudoja.
21Ne gyûlöljem-é, Uram, a téged gyûlölõket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
21Aš nekenčiu tų, Viešpatie, kurie Tavęs nekenčia, man bjaurūs tie, kurie prieš Tave sukyla.
22Teljes gyûlölettel gyûlölöm õket, ellenségeimmé lettek!
22Aš jų nekenčiu be galo, laikau juos savo priešais.
23Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
23Ištirk mane, Dieve, pažink mano širdį; išbandyk mane ir pažink mano mintis.
24És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
24Matyk, ar aš einu nedorėlių keliu, ir vesk mane keliu amžinuoju!