1Dávidé. harczolj a velem harczolókkal.
1Viešpatie, apgink mano bylą nuo tų, kurie mane kaltina; kovok su tais, kurie kovoja prieš mane!
2Ragadj paizst és vértet, és kelj föl segítségemre.
2Paimk mažąjį ir didįjį skydą ir man padėk!
3Szegezz dárdát és rekeszd el üldözõim útját, mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged.
3Ištrauk ietį ir atsistok prieš mano persekiotojus. Tark mano sielai: “Aš tavo išgelbėjimas”.
4Szégyen, gyalázat érje azokat, a kik lelkemet keresik; vettessenek hátra és piruljanak, a kik vesztemet koholják.
4Tebūna sugėdinti ir pažeminti, kurie kėsinasi į mano gyvybę. Tesitraukia atgal suglumę, kurie nori man pakenkti.
5Legyenek olyanok, mint a polyva a szél elõtt; az Úrnak angyala verdesse [õket].
5Tebūna jie kaip pelai prieš vėją, Viešpaties angelui papūtus.
6Legyen útjok sötét, csuszamlós, s az Úrnak angyala kergesse õket.
6Tebūna jų kelias tamsus ir slidus ir Viešpaties angelas juos tepersekioja.
7Mert ok nélkül vetették elém titkon vont hálójokat, és ok nélkül ástak vermet az én lelkemnek.
7Be priežasties jie slaptai man spendė pinkles, iškasė duobę mano sielai.
8Érje õt romlás váratlanul, fogja meg hálója, a melyet kivetett, essék belé a veszedelembe.
8Tegul jie netikėtai žūva, tegul jie patys įkliūva į paspęstas pinkles, teįkrinta į pražūtį.
9Az én lelkem pedig vigad majd az Úrban, örvendezve szabadításában.
9Mano siela džiaugsis Viešpačiu, džiūgaus dėl Jo pagalbos.
10Minden tetemem ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! A ki megszabadítod a nyomorultat a nála erõsebbtõl, a szegényt és szûkölködõt az õ megrablójától.
10Visi mano kaulai šauks: “Viešpatie, kas yra Tau lygus? Kas išlaisvina silpnąjį iš stipresnio už jį, vargšą iš plėšiko?”
11Erõszakos tanúk állnak elõ; azt kérdezik tõlem, a mirõl nem tudok.
11Pakilo klastingi liudytojai, kaltino mane tuo, kuo aš nenusikaltau.
12Jóért roszszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet.
12Jie atlygino man piktu už gera, apiplėšdami mano sielą.
13Pedig én az õ betegségökben gyászba öltöztem, bõjttel gyötörtem lelkemet, imádságom kebelemre vissza-vissza szállt.
13Jiems sergant, ašutine vilkėjau; žeminau savo sielą pasninku, palenkęs galvą meldžiausi.
14Mintha barátom, testvérem volna, úgy jártam-keltem [érte;] mintha anyámat siratnám, úgy jártam bútól meghajolva:
14Elgiausi, lyg jie būtų man draugai ar broliai. Vaikščiojau nusiminęs, tartum gedėdamas motinos.
15Õk pedig örültek az én bukásomon és összegyûltek; összegyûltek ellenem a rágalmazók, tudtom nélkül gyaláztak és nem nyugodtak,
15Bet kai aš susvyravau, jie džiaugėsi ir susibūrė prieš mane; puolėjai susibūrė prieš mane man nežinant ir drasko mane be paliovos.
16Ingyenélõk léha csúfkodásai közt fogaikat vicsorgatva rám.
16Veidmainiškai tyčiojasi iš manęs, griežia dantimis prieš mane.
17Oh Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg lelkemet tombolásaiktól, az oroszlánkölyköktõl az én egyetlenemet.
17Viešpatie, ar ilgai dar žiūrėsi? Išgelbėk mano sielą nuo pražūties, mano vienintelę nuo riaumojančių liūtų.
18Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erõs nép között magasztallak téged.
18Tau dėkosiu dideliame susirinkime, girsiu Tave minioje.
19Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyûlölõim se hunyorgassanak rám.
19Tegul nesidžiaugia be pagrindo mano priešai, tenemirksi akimis tie, kurie nekenčia manęs be priežasties.
20Mert nem beszélnek békességet, hanem a kik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak.
20Jie nekalba apie taiką. Jie kuria klastingus planus prieš krašto taikiuosius.
21Föltátották rám szájokat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk.
21Jie išsižioję rėkia: “Taip, taip, mes matėme tai savo akimis!”
22Láttad, oh Uram - ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tõlem!
22Viešpatie, Tu tai mateinetylėk! Viešpatie, nebūk toli nuo manęs!
23Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért.
23Sujudėk, pakilk ginti mano bylą, mano Viešpatie ir mano Dieve.
24Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne öröljenek rajtam!
24Viešpatie, mano Dieve, teisk mane, vadovaudamasis savo teisumu, neleisk jiems džiaugtis dėl manęs.
25Ne mondhassák szívökben: Örülj mi lelkünk! Ne mondhassák: Elnyeltük õt!
25Tenemano jie savo širdyje: “O! To mes ir siekėme!” Tenesako: “Mes jį prarijome!”
26Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, a kik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa be õket, a kik felfuvalkodtak ellenem.
26Tesusigėsta ir teparausta visi, kurie džiaugiasi mano nelaime. Gėda ir panieka tebūna aprengti tie, kurie didžiuojasi prieš mane.
27Vigadjanak és örüljenek, a kik kivánják az én igazságomat, hadd mondják mindenkor: Nagy az Úr, a ki kivánja az õ szolgájának békességét.
27Tegul šaukia iš džiaugsmo ir linksminasi tie, kurie mane užtaria ir tegul sako: “Tebūna išaukštintas Viešpats, kuriam patinka Jo tarno gerovė!”
28Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsõségedet minden napon.
28Mano liežuvis skelbs Tavo teisumą, per visą dieną girs Tave!