1Az éneklõmesternek az altashétre. Dávid miktámja; midõn [embereket ]külde Saul, és õrizék az õ házát, hogy megöljék õt.
1Dieve, išgelbėk mane iš priešų, apgink nuo sukylančių prieš mane!
2Szabadíts meg engemet az én ellenségeimtõl, Istenem; a reám támadóktól ments meg engemet!
2Išlaisvink mane iš piktadarių ir išgelbėk nuo kraugerių!
3Szabadíts meg engemet a gonosztevõktõl, és a vérontó emberek ellen tarts meg engemet;
3Štai jie tyko mano gyvybės; galiūnai susirinkę prieš mane ne dėl mano nusikaltimo ar nuodėmės, o Viešpatie!
4Mert ímé lelkem után leselkednek, egybegyûltek ellenem az erõsek; a nélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!
4Nors nekaltas esu, jie atbėga ir ginkluojasi prieš mane. Pabusk man padėti ir pamatyk!
5Bûnöm nélkül egybegyûlnek és készülnek [ellenem]: serkenj fel elõmbe és lásd meg [ezeket!]
5Viešpatie, kareivijų Dieve, Izraelio Dieve, pabusk aplankyti visas pagonių tautas, nesigailėk nedorų piktadarių.
6Te, oh Uram, Seregek Istene, Izráel Istene, serkenj fel! Büntesd meg mind e pogányokat, ne könyörülj senkin, a ki hamisságot cselekszik. Szela.
6Jie sugrįžta vakare, loja kaip šunys ir laksto po miestą.
7Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb; körüljárják a várost.
7Jie pliauškia savo burna, kardai jų lūpose; jie sako: “Juk niekas negirdi!”
8Ímé, szájokkal csácsognak, ajkaikon szablyák vannak: hisz, [úgy mond], kicsoda hallja meg?
8Viešpatie, Tu juokies iš jų, tyčiojies iš pagonių.
9Te pedig, Uram, neveted õket, és megcsúfolod mind e pogány népet.
9Mano stiprybe, lauksiu Tavęs, nes Dievas yra mano tvirtovė.
10Hatalmá[val szemben] te reád vigyázok; mert Isten az én váram.
10Gailestingas mano Dievas pasitiks mane. Dievas leis man pasijuokti iš priešų.
11Elõmbe jön az én kegyelmes Istenem; látnom engedi Isten az én ellenségeim [romlását.]
11Nenužudyk jų, kad tauta nepamirštų! Išsklaidyk juos savo galia ir parblokšk, Viešpatie, mano skyde.
12Ne öld meg õket, hogy népem meg ne felejtkezzék; bujdosókká tedd õket a te hatalmaddal, és alázd meg õket Uram, mi paizsunk!
12Jų burnos nusikaltimas ir lūpų žodžiai tesugauna juos jų išdidume. Jų keiksmai ir melai
13Szájuknak vétke az õ ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak.
13teiššaukia rūstybę ir juos visai tesunaikina, kad visi žinotų, jog Jokūbo Dievas viešpatauja iki žemės pakraščių.
14Veszítsd el õket búsulásodban, veszítsd el õket, hogy ne legyenek; és tudják meg, hogy Isten uralkodik a Jákób fölött, mind a földnek határáig. Szela.
14Tesugrįžta jie vakare, tegu loja kaip šunys ir laksto po miestą.
15Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb, körüljárják a várost.
15Teklaidžioja, ieškodami maisto, ir testaugia, jo neradę.
16Étel után barangolnak, és ha nem laknak jól, virrasztanak.
16Aš giedosiu apie Tavo stiprybę, garsiai giedosiu rytmetį apie Tavo gailestingumą. Tu buvai man tvirtovė ir priebėga vargų metu.
17Én pedig éneklem a te hatalmadat, és reggelenkint zengem a te kegyelmességedet; mert váram voltál és menedékem az én nyomorúságom napján. [ (Psalms 59:18) Én erõsségem! Te néked éneklek, mert Isten az én váram: õ az én kegyelmes Istenem! ]
17Mano stiprybe, Tau giedosiu, nes Dievas yra mano tvirtovė, mano gailestingasis Dievas.