¹Aszáf zsoltára.

¹Tikrai geras yra Dievas Izraeliui, tiems, kurių širdis tyra.

²De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.

²Bet mano kojos vos nepasviro, vos nepaslydo mano žingsniai.

³Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.

³Aš pavydėjau kvailiams, matydamas nedorėlių pasisekimą.

⁴Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az õ erejök állandó.

⁴Jie nepatiria kentėjimų mirdami, yra kupini jėgų.

⁵A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.

⁵Jie nevargsta kaip kiti žmonės, jų nepaliečia bėdos.

⁶Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erõszak borítja õket.

⁶Išdidumu ir smurtu jie rengiasi lyg drabužiu.

⁷A kövérség miatt kinn ülnek az õ szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak.

⁷Iš riebaus kūno žiūri jų akys, jie turi daugiau, negu geidžia širdis.

⁸Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással.

⁸Jie sugedę ir kalba piktai, iš aukšto grasina smurtu.

⁹Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet.

⁹Jų burnos dangui grūmoja, o liežuviai vaikštinėja po žemę.

¹⁰Azért fordul az õ népe ide, hogy tele [pohár] vizet szürcsölnek;

¹⁰Todėl Jo tauta pritaria jiems ir jų mokslą lyg vandenį geria.

¹¹És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?

¹¹Jie sako: “Kaip Dievas gali žinoti? Argi Aukščiausiajame yra pažinimas?”

¹²Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyûjtenek!

¹²Štai tokie yra bedieviai, kurie klesti pasaulyje ir turtėja.

¹³Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet;

¹³Ar veltui saugojau tyrą širdį ir nekaltume ploviau rankas?

¹⁴Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!

¹⁴Aš gi buvau spaudžiamas visą dieną ir plakamas kas rytą.

¹⁵Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el.

¹⁵Jei būčiau galvojęs kalbėti kaip jie, būčiau nusikaltęs Tavo vaikų kartai.

¹⁶Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.

¹⁶Aš galvojau, norėdamas tai suprasti, bet nepajėgiau,

¹⁷Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.

¹⁷kol įėjau į Dievo šventyklą ir pamačiau jų galą.

¹⁸Bizony síkos földön helyezted el õket; pusztaságokra vetetted ki õket.

¹⁸Tikrai Tu pastatei juos labai slidžioje vietoje. Tu nustūmei juos į pražūtį.

¹⁹Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstõl.

¹⁹Jie per akimirksnį sukniubo, pranyko ir žuvo nuo išgąsčio.

²⁰Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, [úgy ]veted meg képöket.

²⁰Kaip sapną prabundant, taip, Viešpatie, Tu pakilęs paniekinsi jų įsivaizdavimus.

²¹Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim:

²¹Kai mano širdis buvo apkartus ir inkstus varstė diegliai,

²²Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.

²²aš buvau kvailas ir neišmanantis­lyg gyvulys Tavo akivaizdoje.

²³De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.

²³Tačiau aš nuolat esu su Tavimi, Tu laikai nutvėręs mano dešinę ranką.

²⁴Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsõségbe fogadsz be engem.

²⁴Tu vesi mane savo patarimu ir galiausiai paimsi į šlovę.

²⁵Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!

²⁵Ką aš turiu danguje? Ir žemėje aš trokštu tik Tavęs.

²⁶Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kõsziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!

²⁶Kai kūnas ir širdis sunyksta, Dievas yra mano širdies stiprybė ir mano dalis per amžius.

²⁷Mert ímé, a kik eltávoznak tõled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tõled.

²⁷Tikrai, kas toli nuo Tavęs, pražus, Tu sunaikini visus, kurie Tave palieka.

²⁸De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.

²⁸Man gera artėti prie Dievo. Viešpačiu Dievu aš pasitikiu, kad pasakočiau apie visus Tavo darbus.