¹Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklõmesternek a Mahalath- lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása.

¹Viešpatie, mano išgelbėjimo Dieve, dieną ir naktį šaukiau Tavo akivaizdoje.

²Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente elõtted vagyok:

²Tepasiekia mano malda Tave! Išgirsk mano šauksmą!

³Jusson elõdbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!

³Mano siela pilna skausmų ir mano gyvybė arti mirties.

⁴Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.

⁴Mane laiko tokiu, kuris nužengė į duobę, esu bejėgis žmogus.

⁵Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.

⁵Tarp mirusiųjų yra mano guolis, guliu kape kaip užmuštieji, kurių Tu nebeatsimeni, nes jie nuo Tavęs atskirti.

⁶A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikrõl többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtõl.

⁶Tu įstūmei mane į giliausią duobę, į tamsą, į gelmes.

⁷Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.

⁷Mane slegia Tavo rūstybė, Tavo bangos ritasi per mane.

⁸A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela.

⁸Tu atitolinai nuo manęs mano pažįstamus, jiems padarei mane bjaurų. Esu uždarytas ir negaliu išeiti.

⁹Elszakasztottad ismerõseimet tõlem, útálattá tettél elõttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.

⁹Mano akys aptemo nuo vargo. Kasdien šaukiausi Tavęs, Viešpatie, tiesdamas į Tave rankas.

¹⁰Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.

¹⁰Ar parodysi stebuklus mirusiems? Ar mirusieji kelsis ir girs Tave?

¹¹Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Szela.

¹¹Ar pasakojama apie Tavo malonę ir ištikimybę mirusiųjų karalystėje?

¹²Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hûségedet a pusztulás helyén?

¹²Ar žinomi Tavo stebuklai tamsoje ir Tavo teisumas užmiršimo šalyje?

¹³Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?

¹³Viešpatie, Tavęs aš šaukiuosi, mano malda kas rytą kyla į Tave.

¹⁴De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:

¹⁴Viešpatie, kodėl atstumi mane, slepi nuo manęs savo veidą?

¹⁵Miért vetsz el hát Uram engem, [és] rejted el orczádat én tõlem?

¹⁵Nuskurdęs ir pasiruošęs mirti esu nuo pat jaunystės, kenčiu Tavo siaubus, nežinau, ką daryti.

¹⁶Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.

¹⁶Tavo rūstybės įkarštis krinta ant manęs, naikina mane Tavo siaubai.

¹⁷Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.

¹⁷Jie visą laiką supa mane kaip vandenys ir skandina.

¹⁸Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem. [ (Psalms 88:19) Elszakasztottál tõlem barátot és rokont; ismerõseim a - setétség. ]

¹⁸Tu atitolinai nuo manęs mielą bičiulį, mano pažįstami pamiršo mane.