1Lelkembõl útálom az életemet, megeresztem felõle panaszomat; szólok az én lelkem keserûségében.
1M'am desgustat de viaţă! Voi da drum slobod plîngerii mele, voi vorbi în amărăciunea sufletului meu.
2Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
2Eu zic lui Dumnezeu: ,Nu mă osîndi! Arată-mi pentru ce Te cerţi cu mine!
3Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
3Îţi place să chinuieşti, să dispreţuieşti făptura mînilor Tale, în timp ce faci să-Ţi strălucească bunăvoinţa peste sfatul celor răi?
4Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
4Oare ai ochi de carne, sau vezi cum vede un om?
5Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
5Zilele Tale sînt ca zilele omului, şi anii Tăi ca anii lui,
6Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
6ca să cercetezi fărădelegea mea şi să cauţi păcatul meu,
7Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedbõl kiszabadítson!
7cînd ştii bine că nu sînt vinovat, şi că nimeni nu mă poate scăpa din mîna Ta?
8Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
8Mînile Tale m'au făcut şi m'au zidit, ele m'au întocmit în întregime... Şi Tu să mă nimiceşti!
9Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
9Adu-Ţi aminte că Tu m'ai lucrat ca lutul; şi vrei din nou să mă prefaci în ţărînă?
10Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
10Nu m'ai muls ca laptele?
11Bõrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
11M'ai îmbrăcat cu piele şi carne, m'ai ţesut cu oase şi vine;
12Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed õrizte az én lelkemet.
12mi-ai dat bunăvoinţa Ta şi viaţa, m'ai păstrat cu suflarea prin îngrijirile şi paza Ta.
13De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
13Iată totuş ce ascundeai în inima Ta, iată, ştiu acum, ce aveai de gînd:
14Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bûnöm alól nem mentesz föl engem.
14că, dacă păcătuiesc, să mă pîndeşti, şi să nu-mi ierţi fărădelegea.
15Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
15Dacă sînt vinovat, vai de mine! Dacă sînt nevinovat, nu îndrăznesc să-mi ridic capul, sătul de ruşine şi cufundat în ticăloşia mea.
16Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
16Şi dacă îndrăznesc să -l ridic, mă urmăreşti ca un leu, mă loveşti cu lucruri de mirat,
17Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
17Îmi pui înainte noi martori împotrivă, Îţi creşte mînia împotriva mea, şi mă năpădeşti cu o droaie de nenorociri.
18Miért is hoztál ki engem anyámnak méhébõl? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
18Pentruce m'ai scos din pîntecele mamei mele? O, de aş fi murit, şi ochiul să nu mă fi văzut!
19Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhébõl sírba vittek volna!
19Aş fi ca şi cum n'aş fi fost, şi din pîntecele mamei mele aş fi trecut în mormînt!
20Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tõlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
20Nu sînt zilele mele destul de puţine? Să mă lase dar, să plece dela mine, şi să răsuflu puţin,
21Mielõtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
21înainte de a mă duce, ca să nu mă mai întorc,
22Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürû setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürû setétség.
22în ţara întunerecului şi a umbrei morţii, în ţara negurii adînci, unde domneşte umbra morţii şi neorînduiala, şi unde lumina este ca întunerecul!``