¹Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

¹Soarta omului pe pămînt este ca a unui ostaş, şi zilele lui sînt ca ale unui muncitor cu ziua.

²A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:

²Cum suspină robul după umbră, cum îşi aşteaptă muncitorul plata,

³Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

³aşa am eu parte de luni de durere, şi partea mea sînt nopţi de suferinţă.

⁴Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.

⁴Mă culc, şi zic: ,Cînd mă voi scula? Cînd se va sfîrşi noaptea?` Şi mă satur de frămîntări pînă în revărsatul zorilor.

⁵Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.

⁵Trupul mi se acopere cu viermi şi cu o coajă pămîntoasă, pielea-mi crapă şi se desface.

⁶Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.

⁶Zilele mele sboară mai iuţi decît suveica ţesătorului, se duc şi nu mai am nicio nădejde!

⁷Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

⁷Adu-Ţi aminte, Dumnezeule, că viaţa mea este doar o suflare! Ochii mei nu vor mai vedea fericirea.

⁸Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!

⁸Ochiul, care mă priveşte, nu mă va mai privi; ochiul tău mă va căuta, şi nu voi mai fi.

⁹A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].

⁹Cum se risipeşte norul şi trece, aşa nu se va mai ridica celce se pogoară în Locuinţa morţilor!

¹⁰Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.

¹⁰Nu se va mai întoarce în casa lui, şi nu-şi va mai cunoaşte locul în care locuia.

¹¹Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.

¹¹De aceea nu-mi voi ţinea gura, ci voi vorbi în neliniştea inimii mele, mă voi tîngui în amărăciunea sufletului meu.

¹²Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?

¹²Oare o mare sînt eu, sau un balaur de mare, de-ai pus strajă în jurul meu?

¹³Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

¹³Cînd zic: ,Patul mă va uşura, culcuşul îmi va alina durerile,`

¹⁴Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

¹⁴atunci mă înspăimînţi prin visuri, mă îngrozeşti prin vedenii.

¹⁵Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

¹⁵Ah! aş vrea mai bine gîtuirea, mai bine moartea decît aceste oase!

¹⁶Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.

¹⁶Le dispreţuiesc!... nu voi trăi în veci... Lasă-mă, căci doar o suflare mi -i viaţa!

¹⁷Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

¹⁷Ce este omul, ca să-Ţi pese atît de mult de el, ca să iei seama la el,

¹⁸Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.

¹⁸să -l cercetezi în toate dimineţile, şi să -l încerci în toate clipele?

¹⁹Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?

¹⁹Cînd vei înceta odată să mă priveşti? Cînd îmi vei da răgaz să-mi înghit scuipatul?

²⁰Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

²⁰Dacă am păcătuit, ce pot să-Ţi fac, Păzitorul oamenilor? Pentruce m'ai pus ţintă săgeţilor Tale, de am ajuns o povară chiar pentru mine însumi?

²¹És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.

²¹Pentruce nu-mi ierţi păcatul, şi pentruce nu-mi uiţi fărădelegea? Căci voi adormi în ţărînă, şi cînd mă vei căuta, nu voi mai fi!``