¹Felele pedig Jób, és monda:

¹Därefter tog Job till orda och sade:

²Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?

²Huru länge skolen I bedröva min själ och krossa mig sönder med edra ord?

³Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erõsködtök ellenem?

³Tio gånger haven I nu talat smädligt mot mig och kränkt mig utan all försyn.

⁴Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.

⁴Om så är, att jag verkligen har farit vilse, då är förvillelsen min egen sak.

⁵Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddõdni az én gyalázatom felett?

⁵Men viljen I ändå verkligen förhäva eder mot mig, och påstån I att smäleken har drabbat mig med skäl,

⁶Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az õ hálójával õ vett engem körül.

⁶så veten fastmer att Gud har gjort mig orätt och att han har omsnärjt mig med sitt nät.

⁷Ímé, kiáltozom az erõszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.

⁷Se, jag klagar över våld, men får intet svar; jag ropar, men får icke rätt.

⁸Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.

⁸Min väg har han spärrat, så att jag ej kommer fram, och över mina stigar breder han mörker.

⁹Tisztességembõl kivetkõztetett, és fejemnek koronáját elvevé.

⁹Min ära har han avklätt mig, och från mitt huvud har han tagit bort kronan.

¹⁰Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.

¹⁰Från alla sidor bryter han ned mig, så att jag förgås; han rycker upp mitt hopp, såsom vore det ett träd.

¹¹Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.

¹¹Sin vrede låter han brinna mot mig och aktar mig såsom sina ovänners like.

¹²Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.

¹²Hans skaror draga samlade fram och bereda sig väg till anfall mot mig; de lägra sig runt omkring min hydda.

¹³Atyámfiait távol ûzé mellõlem, barátaim egészen elidegenedtek tõlem.

¹³Långt bort ifrån mig har han drivit mina fränder; mina bekanta äro idel främlingar mot mig.

¹⁴Rokonaim visszahúzódtak, ismerõseim pedig elfelejtkeznek rólam.

¹⁴Mina närmaste hava dragit sig undan, och mina förtrogna hava förgätit mig.

¹⁵Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem elõttök.

¹⁵Mitt husfolk och mina tjänstekvinnor akta mig såsom främling; en främmande man har jag blivit i deras ögon.

¹⁶Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.

¹⁶Kallar jag på min tjänare, så svarar han icke; ödmjukt måste jag bönfalla hos honom.

¹⁷Lehelletem idegenné lett házastársam elõtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai elõtt.

¹⁷Min andedräkt är vidrig för min hustru, jag väcker leda hos min moders barn.

¹⁸Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.

¹⁸Till och med de små barnen visa mig förakt; så snart jag står upp, tala de ohöviskt emot mig.

¹⁹Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.

¹⁹Ja, en styggelse är jag för alla dem jag umgicks med; de som voro mig kärast hava vänt sig emot mig.

²⁰Bõrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.

²⁰Benen i min kropp tränga ut i hud och hull; knappt tandköttet har jag fått behålla kvar.

²¹Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!

²¹Haven misskund, haven misskund med mig, I mina vänner, då nu Guds hand så har hemsökt mig.

²²Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?

²²Varför skolen I förfölja mig, I såsom Gud, och aldrig bliva mätta av mitt kött?

²³Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!

²³Ack att mina ord skreves upp, ack att de bleve upptecknade i en bok,

²⁴Vasvesszõvel és ónnal örökre kõsziklába metszetnének!

²⁴ja, bleve med ett stift av järn och med bly för evig tid inpräglade i klippan!

²⁵Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.

²⁵Dock, jag vet att min förlossare lever, och att han till slut skall stå fram över stoftet.

²⁶És miután ezt a bõrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.

²⁶Och sedan denna min sargade hud är borta, skall jag fri ifrån mitt kött få skåda Gud.

²⁷A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;

²⁷Ja, honom skall jag få skåda, mig till hjälp, för mina ögon skall jag se honom, ej såsom en främling; därefter trånar jag i mitt innersta.

²⁸Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk õt üldözni! [látva,] hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.

²⁸Men när I tänken: »huru skola vi icke ansätta honom!» -- såsom vore skulden att finna hos mig --

²⁹Féljetek a fegyvertõl, mert a fegyver a bûnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!

²⁹då mån I taga eder till vara för svärdet, ty vreden hör till de synder som straffas med svärd; så mån I då besinna att en dom skall komma.