Hungarian: Karolij

Svenska 1917

Job

26

1Jób pedig felele, és monda:
1Därefter tog Job till orda och sade:
2Bezzeg jól segítettél a tehetetlenen, meggyámolítottad az erõtelen kart!
2Vilken hjälp har du ej skänkt den vanmäktige, huru har du ej stärkt den maktlöses arm!
3Bezzeg jó tanácsot adtál a tudatlannak, és sok értelmet tanusítottál!
3Vilka råd har du ej givit den ovise, och vilket överflöd av klokhet har du ej lagt i dagen!
4Kivel beszélgettél, és kinek a lelke jött ki belõled?
4Vem gav dig kraft att tala sådana ord, och vems ande var det som kom till orda ur dig?
5A halottak is megremegnek [tõle;] a vizek alatt levõk és azok lakói is.
5Dödsrikets skuggor gripas av ångest, djupets vatten och de som bo däri.
6Az alvilág mezítelen elõtte, és eltakaratlan a holtak országa.
6Dödsriket ligger blottat för honom, och avgrunden har intet täckelse.
7Õ terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.
7Han spänner ut nordanrymden över det tomma och hänger upp jorden på intet.
8Õ köti össze felhõibe a vizeket úgy, hogy a felhõ alattok meg nem hasad.
8Han samlar vatten i sina moln såsom i ett knyte, och skyarna brista icke under bördan.
9Õ rejti el királyi székének színét, felhõjét fölibe terítvén.
9Han gömmer sin tron för vår åsyn, han omhöljer den med sina skyar.
10Õ szab határt a víz színe fölé - a világosságnak és setétségnek elvégzõdéséig.
10En rundel har han välvt såsom gräns för vattnen, där varest ljus ändas i mörker.
11Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitõl.
11Himmelens pelare skälva, de gripas av förfäran vid hans näpst.
12Erejével felriasztja a tengert, és bölcseségével megtöri Ráhábot.
12Med sin kraft förskräckte han havet, och genom sitt förstånd sönderkrossade han Rahab.
13Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót.
13Blott han andades, blev himmelen klar; hans hand genomborrade den snabba ormen.
14Ímé, ezek az õ útainak részei, de mily kicsiny rész az, a mit meghallunk abból! Ám az õ hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?
14Se, detta är allenast utkanterna av hans verk; en sakta viskning är allt vad vi förnimma därom. Hans allmakts dunder, vem skulle kunna fatta det?