1Halljátok meg figyelmetesen az õ hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az õ szájából kijön!
1Ja, vid sådant förskräckes mitt hjärta, bävande spritter det upp.
2Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
2Hören, hören huru hans röst ljuder vred, hören dånet som går ut ur hans mun.
3Utána hang zendül, az õ fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
3Han sänder det åstad, så långt himmelen når, och sina ljungeldar bort till jordens ändar.
4Isten az õ szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
4Efteråt ryter så dånet, när han dundrar med sin väldiga röst; och på ljungeldarna spar han ej, då hans röst låter höra sig.
5Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esõnek és a zuhogó zápornak: [Szakadjatok].
5Ja, underbart dundrar Gud med sin röst, stora ting gör han, utöver vad vi förstå.
6Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az õ mûve.
6Se, åt snön giver han bud: »Fall ned till jorden», så ock åt regnskuren, åt sitt regnflödes mäktiga skur.
7Akkor a vadállat az õ tanyájára húzódik, és az õ barlangjában marad.
7Därmed fjättrar han alla människors händer, så att envar som han har skapat kan lära därav.
8Rejtekébõl elõjön a vihar, és az északi szelektõl a fagy.
8Då draga sig vilddjuren in i sina gömslen, och i sina kulor lägga de sig till ro.
9Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
9Från Stjärngemaket kommer då storm och köld genom nordanhimmelens stjärnor;
10Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az õ villáma.
10med sin andedräkt sänder Gud frost, och de vida vattnen betvingas.
11És az köröskörül forog az õ vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
11Skyarna lastar han ock med väta och sprider omkring sina ljungeldsmoln.
12Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
12De måste sväva än hit, än dit, alltefter hans rådslut och de uppdrag de få, vadhelst han ålägger dem på jordens krets.
13Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
13Än är det som tuktoris, än med hjälp åt hans jord, än är det med nåd som han låter dem komma.
14Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az õ felhõjének villáma?
14Lyssna då härtill, du Job; stanna och betänk Guds under.
15Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhõk, [vagy] a tökéletes tudásnak csudáit [érted-é?]
15Förstår du på vad sätt Gud styr deras gång och låter ljungeldarna lysa fram ur sina moln?
16Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltõl?
16Förstår du lagen för skyarnas jämvikt, den Allvises underbara verk?
17Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
17Förstår du huru kläderna bliva dig så heta, när han låter jorden domna under sunnanvinden?
18Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
18Kan du välva molnhimmelen så som han, så fast som en spegel av gjuten metall?
19Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
19Lär oss då vad vi skola säga till honom; för vårt mörkers skull hava vi intet att lägga fram.
20Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át [rajta] és kiderül.
20Ej må det bebådas honom att jag vill tala. Månne någon begär sitt eget fördärv?
21Észak felõl arany[színû világosság] támad, Isten körül félelmetes dicsõség.
21Men synes icke redan skenet? Strålande visar han sig ju mellan skyarna, där vinden har gått fram och sopat dem undan.
22Mindenható! Nem foghatjuk meg õt; nagy az õ hatalma és ítélõ ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
22I guldglans kommer han från norden. Ja, Gud är höljd i fruktansvärt majestät;
23Azért rettegjék õt az emberek; a [kevély] bölcsek közül nem lát õ egyet sem.
23den Allsmäktige kunna vi icke fatta, honom som är så stor i kraft, honom som ej kränker rätten, ej strängaste rättfärdighet.
24Fördenskull frukta människorna honom; men de självkloka -- dem alla aktar han ej på.