1Aszáf tanítása.
1En sång av Asaf. Varför, o Gud, har du så alldeles förkastat oss, varför ryker din vredes eld mot fåren i din hjord?
2Emlékezzél meg a te gyülekezetedrõl, a melyet régen szerzettél és a melyet megváltottál: a te örökségednek részérõl, a Sion hegyérõl, a melyen lakozol!
2Tänk på din menighet, som du i fordom tid förvärvade, som du förlossade, till att bliva din arvedels stam; tänk på Sions berg, där du har din boning.
3Lépj fel a teljes pusztaságba; mindent tönkre tett az ellenség a szent helyen!
3Vänd dina steg till den plats där evig förödelse råder; allt har ju fienden fördärvat i helgedomen.
4Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak: jeleiket tûzték fel jelekké.
4Dina ovänner hava skränat inne i ditt församlingshus, de hava satt upp sina tecken såsom rätta tecken.
5Úgy tünnek fel, mint mikor valaki fejszéjét emelgeti az erdõnek sûrû fáira.
5Det var en syn, såsom när man höjer yxor mot en tjock skog.
6Faragványait már mind összetördelték: fejszékkel és põrölyökkel.
6Och alla dess snidverk hava de nu krossat med yxa och bila.
7Szent helyedet lángba borították; neved hajlékát földig megfertõztették.
7De hava satt eld på din helgedom och oskärat ända till grunden ditt namns boning.
8Ezt mondották szívökben: Dúljuk fel õket mindenestõl! Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban.
8De hava sagt i sina hjärtan: »Vi vilja alldeles kuva dem.» Alla Guds församlingshus hava de bränt upp här i landet.
9Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk, a ki tudná: meddig tart [ez?]
9Våra tecken se vi icke; ingen profet finnes mer, och hos oss är ingen som vet för huru länge.
10Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-é az ellenség a te nevedet?
10Huru länge, och Gud, skall ovännen få smäda och fienden oavlåtligen få förakta ditt namn?
11Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? [Vond] ki kebeledbõl: végezz!
11Varför håller du tillbaka din hand, din högra hand? Drag den fram ur din barm och förgör dem.
12Pedig Isten az én királyom eleitõl fogva, a ki szabadításokat mível e föld közepette.
12Gud, du är ju min konung av ålder, du är den som skaffar frälsning på jorden.
13Te hasítottad ketté a tengert erõddel; te törted össze a czethalak fejeit a vizekben.
13Det var du som delade havet genom din makt; du krossade drakarnas huvuden mot vattnet.
14Te rontottad meg a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek.
14Det var du som bräckte Leviatans huvuden och gav honom till mat åt öknens skaror.
15Te fakasztottad fel a forrást és patakot, te száraztottad meg az örök folyókat.
15Det var du som lät källa och bäck bryta fram; du lät ock starka strömmar uttorka.
16Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot és a napot.
16Din är dagen, din är ock natten, du har berett ljuset och solen.
17Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad.
17Det är du som har fastställt alla jordens gränser; sommar och vinter äro skapade av dig.
18Emlékezzél meg errõl: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet.
18Så tänk nu på huru fienden smädar HERREN, och huru ett dåraktigt folk föraktar ditt namn.
19Ne adjad a fenevadnak a te gerliczédnek lelkét; szegényeidnek gyülekezetérõl ne feledkezzél meg végképen!
19Lämna ej ut åt vilddjuren din turturduvas själ; förgät icke för alltid dina betrycktas liv.
20Tekints a szövetségre; mert telve vannak e földnek rejtekhelyei zsaroló tanyákkal.
20Tänk på förbundet; ty i landets smygvrår finnes fullt upp av våldsnästen.
21A megrontott ne térjen szégyenvallással vissza; a nyomorult és szûkölködõ dicsérje a te nevedet.
21Låt icke den förtryckte vika tillbaka med blygd, låt den betryckte och den fattige lova ditt namn.
22Kelj fel, oh Isten, és védd a te ügyedet; emlékezzél meg a te gyaláztatásodról, a melylyel naponként illet téged a bolond!
22Stå upp, o Gud; utför din sak. Betänk huru du varder smädad hela dagen av dåren.
23Ne felejtkezzél el ellenségeidnek szaváról, és az ellened támadók háborgatásáról, a mely szüntelen nevekedik!
23Glöm icke bort dina ovänners rop, dina motståndares larm, som alltjämt höjes.